VV Attila óriási fölénnyel ütötte ki VV Verát
A Való Világ 5 legtöbbet viaskodó párosa végre megmérethette magát egymással. csatájuknak örökre vége szakadt, hiszen VV Attila óriási fölénnyel nyerte meg a tegnap esti párbajt, tehát VV Verának a játék véget ért. A villában már csak hárman várták vissza egyiküket, de VV Attilának csak VV Csaba örült igazán.
A Való Világ 5. szériájának 10. párbaján vagyunk túl, melynek nyertese VV Attila. Szoros párbajra lehetett számítani, a párbaj elejéig a százalékok fej-fej mellett haladtak, ám a show közben az egyik játékos voksai felettébb megugrottak.
Egyikük sem sejthette, hogy kié a magasabb százalék, így mindent beleadva küzdöttek az utolsó percig. VV Vera próbált higgadt maradni, de még így is sokszor támadta ellenfelét, VV Attilát.
Mindent összevetve, tisztességesen küzdöttek, és azt kell mondani, hogy nem gyűlölték egymást, inkább a "két dudás egy csárdában..." eset állt fenn köztük.
VV Vera nagyon meglepődött az óriási százalék-különbségen, így nem is bánja, hogy kiesett a játékból, mert ha a nézőknek nem jön át a képernyőn a valós jelleme, akkor hiába a további játék.
VV Attila viszont végig olyan ideges volt, hogy többször arra panaszkodott, hogy az ájulás kerülgeti. Mikor visszatért a villába, mint a párbaj nyertese, VV Csaba rögtön megállapította, hogy a férfi szinte falfehér. A harc azonban nem ért véget, hisz most már valóban a fődíjért küzdenek.



február 26th, 2012 - 13:27
semmi képen nem csaba nyerheti a vv5 öt mert semmit az égegyadta világon nem csinált az öt honap allat amugy attila az esélyes a fö nyereményre csak a lilu aki egy mocsok dög aki meg bundázta csabának a vv5 öt a csaba cerkája miatt amugy meg az egész egy rohadt csalás nyugi majd lesz aki el intézi hogy megint meg büntesék az rtlt hajrá attila büdös köcsög az rtl klub