VV Seherezádé és VV Attila Rómába utaznak
VV Seherezádé a Való Világ 5. szériájának bronzérmese lett. A fődíjat nem nyerte meg, de kesereg, hisz rengeteg terve van, amit meg akar valósítani. Először is Rómába utazik, hogy pontot tegyen Claudióval való kapcsolatára - az útra VV Attila kíséri el a lányt.
Seherezádé 10%-kal kibukott – Az átok lesújtott

VV Seherezádé a VV5 szériájának bronzérmes játékosa. A három versenyző közül Seherezádé, csupán 10%-ot kapott ami a bukását jelentette. Az átok ismét lesújtott.
Vége a Való Világnak – FINÁLÉ

Ma este véget ér a Való Világ 5. szériája. A játék fődíjáért VV Seherezádé, VV Attila és VV Csaba száll a ringbe - pár óra múlva kiderül, ki viszi el az egy éven át havi 1 millió forintot, a luxuslakást, az autót és az egzotikus utazást.
VV Kinga lebukott
A Való Világ 5. szériájának legnagyobb botránya VV Vera és VV Kinga között volt, hisz a szőke hisztigép kis híján nekiment Verának. A probléma onnan indult, hogy VV Vera titoklevelében hátrahagyta, hogy VV Kinga és VV Gergő között volt valami. Ezen Kinga alaposan felbosszantotta magát, tagadva a történteket, a többieknek úgy kellett lefogni a lányt. Most azonban kiderült, hogy VV Verának mégis igaza volt.
VV Fecó a kiválasztott
VV Fecó egész szépen kibekkelte az elmúlt 5 hónapot zöld kendő nélkül - fogalmazott VV Csaba a tegnapi kiválasztás előtt. Noha a Villa Dumagépe számított arra, hogy párbajoznia kell pénteken, reménykedett, hogy megint megússza. VV Fecó lila kendőinek köszönhette, hogy ezidáig megúszta a párbajokat, most azonban megmérettetheti magát.
VV Vera megint összeomlott
VV Vera hangulatingadozásai már a villanapok szerves részét képezik, ugyanis nem tudja kezelni a viselkedését, azonban ők nem feltétlen akarnak neki rosszat, de a lány érzékeny lelke nem tudja befogadni a szurkálódásokat. VV Seherezádé a nyugalmat javasolta neki, hisz a játéknak mindjárt vége, és kár sírással tölteni az elkövetkezendő pár napot.
Február 26-án véget ér a Való Világ 5
Már biztos, hogy a Való Világ 5. szériája kevesebb mint két hét múlva véget ér. Ez azért meglepő, mert minden idők leghosszabb Való Világát tervezték meg, azonban a számítások szerint mégis vége lesz hamarabb. A Való Világ 5 Fináléja február 26-án vasárnap lesz, mikor az utolsó két villalakó párbajozik a főnyereményért.
VV Attila összeomlott
VV Kinga távozása sokakat meglepett, noha tényleg nem lehetett megsaccolni, VV Seherezádénak milyen esélyei vannak, hisz még soha nem párbajozott. 66 százalékkal viszont úgy tűnik népszerűbb a nézőknek, mint a kétszeres párbajnyertes ellenfele. Mindenesetre VV Kinga olyan titkot hagyott maga után, melyet VV Attila nem tud feldolgozni.
VV Seherezádé legyőzte VV Kingát
A szőkék harca végre elérkezett: VV Seherezádé és VV Kinga összemérhette erejét. Kemény küzdelemben volt részük, azonban a párbajt óriási fölénnyel, 66 százalékkal VV Seherezádé nyerte.








