Indul a Csillag születik 2012
Szombaton elstartol a Csillag születik 2012, amely szombat esténként az RTL Klub műsorán lesz látható. A tehetségkutató válogatására rekordmennyiségű jelentkező érkezett, így izgalmas versenynek nézünk elébe.
VV Vera pornózás helyett bokszolónak áll
VV Vera csak úgy ingázik a hivatások között, hisz nemrég még pornócsillagnak készült, most viszont profi ökölvívónak áll. Az ötlet a Való Világ Box Gáláról származik, hisz nagy fölénnyel ütötte ki ellenfelét, VV Esztert, így edzője, Bunyós Pityu felfigyelt a lányra.
VV Csaba egy hosztesszel töltötte a VV5 Finálé éjszakáját
VV Csaba, a Való Világ 5. szériájának második helyezettje nem habozott sokáig népszerűsége kamatoztatásával, hisz már a VV5 Fináléjának éjszakáját egy idegen hoszteszlánnyal töltötte. Állítása szerint nem volt köztük semmi, csak együtt aludtak, hisz a villalakó kikészült az alkoholtól.
VV Seherezádé és VV Attila Rómába utaznak
VV Seherezádé a Való Világ 5. szériájának bronzérmese lett. A fődíjat nem nyerte meg, de kesereg, hisz rengeteg terve van, amit meg akar valósítani. Először is Rómába utazik, hogy pontot tegyen Claudióval való kapcsolatára - az útra VV Attila kíséri el a lányt.
A műsorvezetők összegzése: kemény játék volt!
Elbúcsúzott a műsortól és összegezte a majd félévnyi adásokat a Való Világ 5 két műsorvezetője, Lilu és Balázs. Ők voltak azok, akik napról napra jelen voltak a villalakók mellett, talán ők láthatták a legtöbbet a versenyzők mindennapjaiból.
A Való Világ 5 nyertese VV Attila

Mézga Géza megnyerte a Való Világot. A széria összeférhetetlen versenyzője a végjátékban óriási diadalokat szerzett, hisz utolsó két párbaját is jelentős fölénnyel nyerte, és a fináléban is maga mögött hagyta ellenfelét, VV Csabát.
Seherezádé 10%-kal kibukott – Az átok lesújtott

VV Seherezádé a VV5 szériájának bronzérmes játékosa. A három versenyző közül Seherezádé, csupán 10%-ot kapott ami a bukását jelentette. Az átok ismét lesújtott.
Vége a Való Világnak – FINÁLÉ

Ma este véget ér a Való Világ 5. szériája. A játék fődíjáért VV Seherezádé, VV Attila és VV Csaba száll a ringbe - pár óra múlva kiderül, ki viszi el az egy éven át havi 1 millió forintot, a luxuslakást, az autót és az egzotikus utazást.






